Tanár, tanítás, érettségi, tavasz és blog :)

Sosem hittem volna, hogy valamikor tényleg eljutunk oda, hogy én fogok a katedrán állni. És már nem is először! Az egy dolog volt, hogy otthon, a nálam fiatalabbaknak segítettem, amiben tudtam, de nehézségük akadt. Most valódi, 17 éves, iskolapadban ülő diákokkal állok szemben, akiknek nem nehézségeik vannak. Nekik az új dolog, amit elmondok. Sokszor minden szavamat leírnák. Még mindig felfoghatatlan. Főleg az, hogy meg is tanulják, senki nem fogja nekik mindezeket még egyszer elmondani. Felemelő érzés, de még mindig ijesztő valahol mélyen.
Délután kicsit abba is beleláthattam, hogy milyen is egy emelt szinten érettségiztető tanár feladata. Tudtam, hogy nehéz, de hogy ennyire! A millió alkalom, ahányszor újra átnéznek egy dolgozatot, a rengeteg kis pont, ami rajtuk múlik, a rengeteg lehetőség, amire gondolniuk kell, a rengeteg egyeztetés egymással. Mindenhol felelősség gyermekek tudása és jövője felett. Hiszen a töri kötelező mindenkinek. Meghajlok előttük és a hatalmas kitartásuk előtt.
Amúgy tavasz van. :) Olyan szép napsütéses idők vannak, öröm kinn lenni a szabadban. Csak az a kár, hogy otthon hagytam a csini új rucimat és nem tudom felvenni. Pedig ilyen időben tökéletes lenne.
Megnéztem azt is, hogy miket is írtam a korábbi személyes blogomra, és magyarázatot kaptam, hogy miért is nyitottam újat. Rengeteg negatív hangvételű dolgot vezettem ott, amiket most nincs szándékomban megtenni. Így marad az új, friss oldal, az új, friss bejegyzésekkel és szárnyalásokkal. Ez a blognézegetés - tegyük hozzá - oda vezetett, hogy az írásaimat olvasgattam fél délután, pedig lett volna más dolgom is. Van, amibe bele sem néztem, de sok az olyan is, amit büszkén vállalok. Ma lehet, hogy egy-két dolgot máshogy alkotnék meg, de nem változtatnék az alapkoncepciókon. Legyen a mai végszó a következő: Szerettem és a mai napig szeretem is őket. :)

Here again!

Úristen, ezer meg egy éve! Azt sem tudom már, hogy mikor írtam bármit nyilvánosan utoljára. Még önmagam számára is meglepő volt, mikor beléptem a Blogger kezelőfelületére, hogy nekem már volt egy korábbi személyes blogom a rengeteg egyéb helyett, ahol a tinédzseréveim legszebb álmodozásainak és kreativitásának a termékei tekinthetőek meg a kezdetektől addig, amíg pontot nem raktam a végére. Ha lesz egy kis időm, vissza kell néznem egy csomó dolgot! Pont emiatt nem a régi személyes hangvételű helyre írok most... Azóta eltelt 3 év, más a helyzet, más vagyok én is. Azt hiszem, felnőttem, ehhez pedig egy felnőtt hely kell.
Miről is lesz szó? Röviden és tömören: mindenről. Mi történt velem, mit csináltam, milyen gondolatok vannak a fejemben, amiről szívesen beszélnék, mit olvastam, milyen videót láttam, hová mentem, mit vettem, sorolhatnám. Igyekszem mindent kiírni magamból, amit szívesen megosztok másokkal is.
Most két videót hozok egyelőre, később még jelentkezek.
Az egyik, amit a youtube kiadott, mikor zenét akartam hallgatni, egy "Teens react" rész volt. Imádtam valamikor régen a "Kids react" részeit, ma már van tinikkel, idősekkel, szülőkkel... Lassan mindenkivel. :D Szóval Teens react to Windows 95:

Belegondoltam, hogy ezek a srácok még nem is éltek, amikor kijött ez a bizonyos operációs rendszer! Azt hiszem, hogy a legszebb éveimet taposom jelenleg, de amikor néztem a videót, hallgattam az utasításokat és érdekességeket, arra gondoltam, hogy "Basszus, egy vén szatyor vagyok". Mert simán el tudom indítani a gépet, ami a videóban van, mert nem kapok idegbajt, hogy órákig tölt, mert tudom, milyen programok vannak rajta, hogy kábel kell ahhoz, hogy legyen net, és a végén kiírja, hogy biztonságos kikapcsolni. Én ezeket tapasztaltam!

A másik pedig, amit szintén ajánlott videóként kaptam: szülőknek mutogatják a mai zenéket. Ha jól akarsz szórakozni, mindenképpen nézd meg!